Furcsa idegen

A szellő és a sebesség mámora újra szabaddá tett. Tudom ez gyerekes de el futottam a gondjaim elől. Van egy mondás "vagy meg szoksz vagy meg szöksz" hát én az utobbit választottam. Nem tudom mióta szeltem az utakat csak azt hogy éhes lettem. Nem tudtam hol vagyok csak meg álltam egy parkban ahol volt egy fagyis és egy hottodogos stand. Persze a hotdogost választottam de utána mentem a fagyishoz is. Meg kaptam az "ételeimet" kerestem a fa alatt egy padot ahová le ültem el fogyasztani azokat, mikor egy sírásra lettem figyelmes. Egy kis lány üvöltött nem messze tőlem mert le esett a fagyia. Oda sétáltam hozza és le guggoltam

- Tessék még nem tudtam neki állni és már ettől nem is kell - mutattam a hotdogomra. Fel nézett rám azokkal a nagy ártatlan boci szemekkel. Szipogva de el fogadta csak hogy így sem mosolyodott el - Hogy tudnék mosolyt csalni az arcodra? - hadakozva de válaszolt 

- Énekelsz nekem? Anya mindig énekel ha szomorú vagyok - el kezdte a kis lány dúdolni a zene dallamát és fel is ismertem. Kiskoromban anya is mindig ezt énekelte hogy fel vidítson. Nem kellett se több se kevesebb énekelni kezdtem és ahogy egyre jobban bele jöttem úgy lett egyre boldogabb a kislány. Mikor abba hagytam a nyakamba ugrott fülig érő szájjal 

- Aidi Aidi azonnal gyere ide elnézést a kellemetlenségért - hívta az anyukája de én csak kedvesen rá mosolyogtam a kicsitől meg még puszit is kaptam. Vissza ültem a helyemre hogy be fejezzem a megmaradt hotdogomat 

- Honnént tudsz így énekelni? - szólalt meg hírtelen egy hang a hátam mögül amitól félre nyeltem és még le is ejtettem a kajámat....

Castiel szemszöge: 

Boldogsággal ébredtem hisz mellettem van az aki be tölti a szívem minden eggyes részét. Át akartam ölelni de nem éreztem sehol csak egy pappír fecnit. Amilyen hamar csak tudtam ki dörzsöltem az álmosságot a szememből és olvasni kezdtem 

"Drága Castiel! Nehezen írom ezeket a sorokat de muszály el mennem kérlek ne haragudj rám de nem bírtam már azt is el viselni amit Kazuo is rám tett. Kérlek felejts el, légy boldog.

Nem tudtam el dönteni sírjak vagy dühös legyek. Magamra kapkodtam a ruháimat és el indultam Kaz szobájába csak sajnos nem volt ott ezért a nappaliban próbálkoztam ahol ott ült és kávézott. Se szó se beszéd be húztam neki 

- Mit tettél? - ennyit bírtam kérdezni mérgemben aztán föl alá járkáltam a hajamba túrva 

- Ez most fájt. Mi van nem volt elég jó Kiki az ágyban hogy ennyi energiád van még mindig?! - ezzel az öntelt beszolástól csak még dühösebb lettem. Oda dobtam neki a pappírt és olvasni kezdte. Minden sornál egyre jobban le sápadt 

- Én ezt nem akartam - temette az arcát a tenyerébe de ez nem az a pillanat volt hogy most el nézzem

- Azonnal mond meg miért ment el - csaptam az asztalra 

- Meg csókoltam. És el mondtam neki mit érzek - végleg le dermedtem nem akartam el hinni. Részben meg értem hogy szerette hisz ki nem szeretné őt?! Meg hát nem testvérek csakhogy Kiki mindig bátyaként tekintett rá ez nagy sokk lehetett neki. Ki tudja hová mehetett a nagy világba ezt nem hagyom annyiban. Fel pattantam és már hívtam is anyámat aki meg adta Kiki anyja számát 

- Igen? Itt Naoiki - szólt bele az asszony

- Jó napot asszonyom én Angela fia vagyok Castiel. - neem tudtam hogyn kezdjk bele ezért egy pillanatra el hallgattam 

- Áh szia hogy van anyukád? - kérdezte agótlanul és úgy gondoltam jobb ha nem kertelek 

- Jól van köszönöm kérdését de nem ezért keresem. Sajnos rossz hírt kell közöljek. Tsukiko el tűnt...